Házirend

HÁZIREND a szálláson tartózkodó valamennyi vendégre vonatkozik!

Hogy biztosítsuk kellemes pihenését és elkerüljük az esetleges félreértéseket, szeretnénk, ha megismerkedne házirendünkkel.

A foglalás igazolásánál feltételezhető, hogy Ön ismeri és elfogadja ezt a házirendet, valamint hogy be is fogja tartani. A házirend be nem tartása a foglalás lemondását és az egész összeg megfizettetését vonja magával, tekintet nélkül a szállás korábbi elhagyására.Érkezéskor a vendég köteles a tulajdonosnak átadni az adatfelvétel miatt a személyes dokumentumait (útlevél vagy személyi igazolvány) és az esetlegesen még fizetendő összeget. Vendégeink a házat csak a teljes részvételi díj kifizetése után foglalhatják el.

A vendégek felelősek a szálláshely tisztaságáért, valamint ezt a tisztaságot kötelesek megőrizni.

Kérjük a szálláshely épületeit, eszközeit rendeltetésszerűen használni, a tűz- és balesetvédelmi szabályokat betartani.

A szállás területén okozott kárt a károkozó vagy annak törvényes képviselője köteles megtéríteni.

A szálláshely területére behozott személyes értéktárgyakért (pl. ékszer) felelősséget nem vállalunk. A vendég köteles vigyázni a személyes holmijára és értékeire, amennyiben a szálláshelyen hagyja őket, vállalja a felelősséget az esetleges eltűnésükért. Ez a felelősség a tulajdonost nem terheli. Amennyiben elhagyja a szállást, kötelező bezárni az ajtót és az ablakokat.

Megkérjük, hogy óvják a szálláshelyet és a szállás belterében, és külterében található berendezéseket.

TILOS a bútorokat áthelyezni, vagy kivinni a benti felszerelést, a törölközőt vagy takarót a strandra.

A szálláshely belső és külső részébe szigorúan tilos beengedni olyan személyeket, akik nem használói annak a szállásegységnek. Amennyiben a észreveszünk olyan személyeket, akik nincsenek regisztrálva vagy nincsenek bejelentve a foglalás során, akkor a tulajdonosnak jogában áll lemondani a szállást minden vendég részére.

Dohányozni a házon belül szigorúan tilos!

A szálláshelyen, 18 éven aluli vendégek szeszes italt nem fogyaszthatnak, nem dohányozhatnak!

Balesetről, vagy egyéb rendkívüli eseményről a szállás vezetőjét azonnal tájékoztatni kell.

A távozás napján kötelesek a szálláshelyet elhagyni 10:00-ig, hogy ki lehessen takarítani és előkészíteni másik vendégeknek. A szállást, amelyet lefoglaltak, olyan állapotban kell elhagyniuk, amilyenben az érkezésükkor volt - rendben és sértetlenül.

A szállásról kizárható az a személy, aki: bűncselekményt vagy szándékos rongálást követ el, saját vagy más testi épségét veszélyezteti. A tulajdonos jogában áll lemondani a szállást, ha a vendég nem tartja be a házirendet, és ha megbontja a békét. A szállás lemondása esetében, a házirend megsértése miatt, a befizetett szállásdij nem jár vissza.

A szállás elfoglalása előtt magától értetődik, hogy a vendég elolvasta, megértette és elfogadta a házirendben foglaltakat.

A házirend által nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó jogszabályai az irányadók.

TISZTASÁG​

Takarítás és alapos fertőtlenítés a vizes helyiségekben, szobákban, minden használati tárgy alapos áttörlése.Mindenhol hidegburkolat vagy lamináltparketta van, amit könnyebb takarítani, pormentesíteni. A mindig friss ágyneműhuzatok magas hőfokon kezeltek.

24-órás ügyeleti szolgáltatás telefonon: Stogicza Éva 06-30/7498352

A megadott érkezési/elutazási időpontban átadjuk házat, várható érkezést előtte 1-2 nappal egyeztetjük, érkezés előtt 15 perccel telefonáljanak.

Takarítás hetente egyszer ágynemű és törölköző cserével (egy hétnél hosszabb tartózkodás esetén)

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el